99 megtekintés

Star Wars Battlefront 2 – 42.49€



Platform: 

Ár: 42.49€

Hamarosan újra átélhetjük a Csillagok Háborúja univerzumának legnagyobb összecsapásait, a Star Wars Battlefront 2 ugyanis minden eddiginél szebb, összetettebb és realisztikusabb formában hozza el közénk a lázadók és a birodalmiak küzdelmeit, sőt, többjátékos mód tekintetében birodalmi összecsapások mellett már a klónháborúk idejére is visszatérhetünk majd a Battlefront 2-ben. Az előző rész hatalmas fegyverarzenálja mellett a második epizódban nagy újításokra számítunk a fegyverzetet tekintve, ugyanis a különböző droidhadseregek illetve katonai gépek legyőzéséhez is célszerű volt ionfegyvereket bevetnünk.

Helyszínek tekintetében megerősítették, hogy végre ellátogathatunk olyan helyszínekre is, mint a Kamino, a Nabooi palota, illetve a Vardos, ami a Star Wars Battlefront 2 főhősének, Iden Versio szülőbolygója. Természetesen még ezeken felül sok más bolygóra ellátogathatunk majd, köztük az előző rész már jól ismert helyszíneire is. A korábbi részből jól ismert hősök is bővülnek majd, tehát a klasszikus karakterek, mint Han Solo, Darth Vader vagy Luke Skywalker mellett már olyan legendás karakterek bőrébe is bújhatunk mint Darth Maul, Rey, Yoda mester vagy Kylo Ren.

Ha ez még nem lenne elég, elárulták azt is, hogy soha nem látott űrcsatákat élhetünk majd át, ahol a cél már nem csak az ellenséges vadászhajók likvidálása, hanem a cirkálók illetve csillagrombolók és a komplett flotta megsemmisítése. Az előző részhez képest sokkal jobban kell tehát taktikáznunk a csillagközi ütközetekben is, főként, hogy az űrtörmelékek között valóban csak a legjobb pilóták tudnak elmenekülni az üldöző vadászgépek elől.

Star Wars Battlefront 2 legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a sorozat történetében először egy egyjátékos kampányt is átélhetünk benne. A Battlefield 1-et is megalkotó DICE gondosan ügyelt arra, hogy ne csak logikátlanul egymás után pakolt küldetéseket kapjunk, hanem egy komplett és egyben vadonatúj élményt, amely képes kiegészíteni a mozifilmek izgalmas történetét egy főként a hatodik és a hetedik filmes epizód között játszódó cselekménnyel. Összességében a Battlefront 2 meglehetősen jó kampány móddal rendelkezik, ahol teljesen egy filmbe illő izgalmas történetet kapunk. Egyszerűen elmondhatatlanul nagy öröm, hogy végigjátszhatjuk a Star Wars világának 6. és 7. epizódja közötti eseményeket.

Iden Versio, akinek már az apja is admirálisként szolgálta a galaktikus birodalmat, a császár elit alakulatának az Inferno Squad (Pokol osztag) parancsnokaként veszi fel a küzdelmet a lázadó csapatokkal. Az Endor holdon végzett küldetése során az első sorból nézi végig a 2. halálcsillag pusztulását, ezzel együtt Palpatine császár és az I. Galaktikus Birodalom bukását.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Star Wars univerzum egyik legsötétebb történetéhez érkeztünk. A haraggal teli parancsnokot többé már csak egyetlen dolog érdekli. Iden Versio véres bosszút áll az uralkodóért és a megtört birodalomért, ehhez pedig még magával Luke Skywalkerrel is képes szembenézni.

Rendeld elő a játékot még ma, és ezért cserébe most olyan értékes ajándékok üthetik a markodat, mint Yoda fénykard-tudománya vagy a Star Wars: Az utolsó Jedik mozifilmhez kapcsolódó extra tartalmak.

Ha a Star Wars Battlefront 2 játékkal kapcsolatos legfrissebb hírekre vágysz, csatlakozz Facebook oldalunkhoz, ahol egy aktív gamer-közösség is vár rád!
A Star Wars Battlefront 2 megjelenik Xbox One, Playstation 4 és PC platformokra.
Megjelenési dátum: 2017.11.17.

Gépigény:

Beszerzés: Star Wars: Battlefront 2

Facebook Comments
Kenian
About Kenian 270 Articles
Az élet egy nagy játék. Csak akkor van gáz ha eljön a Game Over felirat...